Küldetésünk

Aktuális

 
Tantestület,
előadók

 
Hallgatók

 
Archívum
 
Sajtó


Támogatóink

 
Elérhetőségeink


A MEASZ által alapított és működtetett DEMOKRÁCIA AKADÉMIA 2007 óta működik folyamatosan, 2009-ben indult el a 3. évfolyam.

A képzés során a demokráciával kapcsolatos alapvető politológiai, társadalom-ismereti és média-kommunikációs elméletek és gyakorlatok megismerésére van lehetőség. A kurzus résztvevői bepillantást nyerhetnek a főbb közéleti, politikai – társadalmi rendszerek működésébe, közvetlen kapcsolatba kerülhetnek neves politikusokkal, társadalomtudósokkal, közéleti szereplőkkel.

A Demokrácia Akadémia 2. évfolyamát végeztem el a 2008-2009-es tanévben. Azért jelentkeztem 2008-ban a képzésre, mert fontos értéknek tartom a demokráciát Magyarországon, ami ugyan fiatal, de rajtunk múlik, mennyire működőképes. Felelős állampolgárként szeretnék minél többet tenni azért, hogy hazánkban minél szélesebb körben tudatosodjon a „cselekvés szabadsága” az emberekben, illetve annak a tudata, hogy nekünk kell tennünk saját környezetünk alakításáért, mind politikai, mind társadalmi, mind az élővilág szintjén.

Társaimmal együtt sokat tanultunk kéthetente péntek esténként, sok pozitív élmény ért minket. Néhány vélemény a képzésről:

„A Demokrácia Akadémia nagy hatással volt az életemre. Olyan híres emberekkel találkozhattam, akikkel még soha korábban.” „Érdekes szakmai előadásokat hallgathattunk a választási rendszerekről, a szakmai érdekegyeztető tanács munkájáról, a szakszervezetek küzdelmeiről.”

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Parlamentben Kiss Péter miniszter úr nyitotta meg a tanévet. Hanti Vilmos, a Demokrácia Akadémia vezetője tartotta a nyitóelőadást, melyben bemutatta a MEASZ munkáját, hagyományait és ismertette a tanév tematikáját.

A sort számos érdekes előadás folytatta, vendégünk volt számos parlamenti képviselő, újságíró, professzor, így is csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Mécs Imre, Dr. Vitányi Iván, Dr. Szanyi Tibor, Dr. Halák László, Dr. Godó Ágnes, Dr. Kende János és Dr. Vámos Tibor.

Halottunk szociológia, kommunikációs és színházi szakemberek előadásait. Dr. Barát Tamás, Dr. Kertész Krisztián, Szelekovszky Ernő, Kristin lászló, és Bóka László, aki megnyerte a legnépszerűbb előadó díjat, amit a hallgatók szavaztak meg a tanévzáró előtt.

Megelevenedett a történelem: a második világháborús ellenállási mozgalmak itthon és Európa szerte. Meglepődtem, nem tudtam, hogy ilyen jelentős volt az ellenállás, a magyarok szerepe egész Európában. Szinte még érzem, ahogy rossz a lelkiismeretünk Magyarország XX. századi szereplése miatt, és nem merünk méltán büszkék lenni hőseinkre.

Nagy hatást gyakorolt rám dr. Szenes Iván holokauszt-túlélő előadása. Még soha nem hallottam korábban senkit élőben mesélni a lágerekről. Döbbenetes élmény volt hallgatni egyes szám első személyben a megpróbáltatásainak, szenvedéseinek történetét.”

Sorra került 1956 és a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak eseményei.

Az elméleti ismeretek és gyakorlati tudás megszerzése mellett önismereti képzés és sok öntevékeny közösségi feladatot is kaptunk. A tanmenet része volt egy kétnapos csapatépítő hétvége, több fakultatív program és egy többnapos tanulmányút Stasbourgba. Ott több szocialista parlamenti EP-képviselő tartott nekünk előadást, majd megmutatták a parlament épületét. Megismerhettük a kontinens sorsát befolyásoló város hangulatát is.

Érdekes volt megismerkedni a Népszabadság szerkesztőségének a munkájával. Személyesen a főszerkesztő tartott nekünk előadást, majd betekinthettünk a „kulisszák” mögé, ahol a napi híreket rendszerezik, feldolgozzák, és az újságba szerkesztik.

Részt vettünk számos megemlékezésen, így a Köztársaság ünnepén január 30-án, április 4-i felszabadulási és a május 8-i, béke világnapi koszorúzáson.

Több fakultatív program is szerepelt a tanmenetben, így az Európai Parlament Szocialista Képviselőcsoportja „Kísértet járja be Európát: a rasszizmus kísértete” című konferenciáján

Életre szóló élmény volt a Parlament üléstermében 400 fős hallgatóság előtt beszédet mondani, kifejteni a gondolataimat a magyar demokráciáról, a saját és családom történetén keresztül.

Találkozhattam olyan emberekkel, akik befolyásolták a történelmünket, befolyásolják, alakítják országunk sorsát.

A képzés végén, május elején volt az évzáró rendezvény, ahol oklevelet kaptunk sikeres tanulmányunk elismeréseként.

 

Virág Zsolt